Sakkpalota

 

Polgár Judit – SAKKPALOTA képességfejlesztő program

Polgár Judit és csapata egy egyedülálló, új módszertani programot dolgozott ki az általános képességfejlesztésre, a logikus és kreatív gondolkodás elősegítésére, a digitális korban fellépő gondolkodásfejlődési hiányosságok pótlására. A Nemzeti Alaptantervben, az általános iskolák alsó tagozatában, 2013-tól válaszható tantárgyként szereplő új tárgy a sakk alapszabályait és eszközrendszerét használva épül be alaptantárgyakba, előmozdítva ezzel azok készségszintű elsajátítását.

 

 

 

Díszvendég: Polgár Judit

2016. március 31-én ünnepélyes keretek között avattuk fel iskolánkban a Sakkpalota „életképek” falfestményeit.
A rendezvényt személyes jelenlétével Polgár Judit, a sakktörténelem legjobb női sakkozója is megtisztelte.

A freskók „leleplezését” tanulóink műsora előzte meg. A gyermekek műsora után iskolánk igazgatónője köszöntötte a vendégeket, majd Polgár Judit szólt tanulóinkhoz.

Az ünnepség után az aulában került megrendezésre a „Mini sakkfesztivál”, ahol tanulóink és az óvodások tesztelhették szakismereteiket, a feladatmegoldásokon keresztül.

Külön köszönet „Ecset” Viktóriának és önkénteseinek, akik nélkül intézményünk falai nem szépülhettek volna meg!

Élményekben nagyon gazdag nap volt!

Katona Gizella, Kocsisné Tamás Zsuzsa, dr Sógorné Tóth Nóra tanítók
a Sakkpalota program megvalósítói

 Részletek>>

 

A SAKKPALOTA falfestmény ünnepélyes átadása

 

Vendégünk lesz Polgár Judit, nemzetközi nagymester, a sakktörténet legnagyobb női sakkozója.

Iskolánkban 2016. március 31-én 10:30-kor ünnepélyes keretek között átadásra kerül a „SAKKPALOTA” falfestménye.
Az eseményt megtiszteli Polgár Judit – a világ első számú női sakkozója -, a képességfejlesztő sakkprogram megálmodója.
„Nálunk együtt dolgozik a szív és az ész”
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A nagy érdeklődésre való tekintettel, kérjük, regisztráljanak az 532-447 telefonszámon.
Iskolavezetés

Sulicsalogató

 

2016. január 21-én délután megtartottuk „Sulicsalogató” foglalkozásunkat.

Kedves kis ovisok Nóra néni és Zsuzsa néni vezetésével betekintést nyertek a „Sakkpalota” rejtelmeibe, s vidáman keresgélték a sakktáblán „Hopp Huszárt”, „Vendi Vezért” és társait.
Tündi néni számolni hívta a gyerekeket, és vidám mozgás és játék vette kezdetét. Egy mondóka megtanulása után elkészítették lufiból kis labdáikat, és örömöt, jókedvet vittek haza.

Szeretettel várunk mindenkit február 19-én farsangi mulatságunkra!

 

.

Részletek>>

SULICSALOGATÓ

 

 

2015. november 18-án délután Sulicsalogatón vettünk részt leendő elsőseinkkel „Zakatol az agy…” címmel.
Nóra néni és Zsuzsa néni elrepítette az ovisokat a Sakkpalotába, ahol megismerkedhettek az ott lakókkal. Vidám játék vette kezdetét a „Sakkjátszótéren”.
Tünde néni énekszóval hívta a gyerekeket körjátékba. Ezt követően minden kis résztvevő elkészítette a szebbnél szebb lámpását.
Boldog mosollyal az arcukon indultak haza a világító mécsesekkel.
Legközelebb december 3-án találkozunk!


Részletek>>

 

 

 

1. Világsakkfesztivál


2015. október 17-én, szombaton került megrendezésre az 1. Világsakkfesztivál a budapesti Várkert Bazárban. Iskolánk tanulói is felléptek e rangos eseményen, mint a Sakkpalota program egyik referencia iskolájának képviselői. A gyerekek műsorszáma nagy sikert aratott. A sakksétányon, ahol játékos sakkfeladványokat kellett megoldani, sakk-tallérokat gyűjthettek a gyerekek, melyeket a Sakkpalota boltjában értékes ajándékokra válthattak be.

Az egész napos rendezvény mind a diákok, mind a pedagógusok és szülők számára is óriási élmény volt.
Nem kérdés, hogy jövőre is részt veszünk majd a 2. Világsakkfesztiválon! :)
Nóra néni, Gizi néni és Zsuzsa néni

Részletek>>

Inspiráló előadások Sakkpalota Szakmai Konzultációs Napon! 

2015. augusztus 25-én, a budapesti Erzsébetligeti Színházban megrendezésre került az I. Sakkpalota Országos Szakmai Konzultációs Nap. Az esemény házigazdájának szerepét kiemelt referenciaiskola, a Lemhényi Dezső Magyar-Angol Két Tantási Nyelvű Általános Iskola vállalta magára. Kovács Péter, Budapest 16. kerületének polgármestere is köszöntötte a résztvevőket. Az ország minden részéről mintegy 150 pedagógus érkezett a konzultációra.

Részletek>>

Ovisok a Sakkpalotában

 

2015. január 23-án, pénteken 16:15-től második alkalommal vártuk az iskolába készülő ovisokat!
Vidáman, jó hangulatban léptek be a SAKKPALOTÁBA.
Ismerősként üdvözölték az ott lakókat. Ügyeskedtek a SAKKJÁTSZÓTÉREN és bátran énekelték velünk a „Cikk-cakk” dalt!
Szép délutánt töltöttünk együtt!
Várunk BENNETEKET is!

.
Részletek>>

Sakkbemutató az 1. osztályban

 

Ezen a héten az 1. osztályosok mutatták meg, mit is tanultak – szeptember óta – a Képességfejlesztő Sakk órákon.
Ezen a bemutató órán, – ami a kicsiknek első volt – nagyon ügyesen és lelkesen mutatták meg, hogy már mit tudnak a „Sakkpalota lakóiról”. Örültünk, hogy ismét sok óvónő és tanító kolléga érdeklődött munkánk iránt.

Köszönjük megjelenésüket!
Találkozunk a tavaszi bemutató órákon!

 

Részletek>>