FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT

 

A 2019. évi Fenntarthatósági Témahét 2019. március 18–22. között került megrendezésre, fővédnöke Áder János köztársasági elnök. Iskolánk is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez.
A témahét keretein belül minden osztály az életkorához legközelebb álló módon dolgozta fel a témát. A kisebbek ismeretterjesztő rajzfilmet néztek, rajzoltak, a nagyobbak beszélgettek a környezetszennyezésről, az ivóvíz tisztaságának megőrzéséről és magáról a fenntarthatóságról. Az aulában kihelyezett ismeretterjesztő plakátok, dokumentumok is segítették a tanulás, megismerés folyamatát. Március 21-én, az Erdők Világnapján csatlakoztunk a faölelési rekordkísérlethez. Március 22-én, a Víz Világnapjáról emlékeztünk meg. A hetet a szombati túrázás zárta, ahol TeSzedd akció keretén belül, önkéntes diákjaink, szüleik és pedagógusaik gyűjtötték össze az erdőben, mások által eldobált hulladékot.
„ A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. „

Czagáné Iván Noémi
természettudományi munkaközösség vezető